Száraz-kötészeti, virág és növény alapanyagok

A tartósított növények mellett szárazkötészeti alapanyagaink széles választékával rendelkezünk a megrendelő igényének megfelelően 100%-ban természetes megjelenést biztosító erdő, dzsungel hatás létrehozásával.

  • 06_014_01 IMG_1929

    A hazai és nemzetközi trendek alapján egyre inkább a természetesség dominál a lakberendezésben is – szeretnénk a természetet beköltöztetni a belső terekbe, lakásokba, irodákba, közösségi épületekbe.

    Zöld álom fal alkotásához nagyon fontos az elhelyezés, a mennyiség, a növényzet megválasztása. Természetesen a szakember önmagában még kevés és nem elegendő a tökéletes alkotáshoz, szükségesek az egyedi, különleges növények, ötletek, melyek segítségével az alkotásaink művészeti hatással bírnak: közelebb hozzák a természetet, ami által megteremtik a harmóniát és az egyensúlyt környezetünkben.

    Célunk, a megrendelő igényeihez igazodva, hogy az alkotásokkal a helységekbe közelebb hozzuk a természetet, ezáltal a mai stresszes világunk kicsit nyugodtabbá, természet közelibbé váljon.

    Tartósított erdő, illetve dzsungelfalaink több méretben rendelhetőek, igény szerint bárhova el tudjuk készíteni a zöld álom faladat, így egyedi méretek és elképzelések is rendelhetőek, cégeknek, magánszemélyeknek egyaránt.

    Zöld irodai dekoráció, erdő hangulat a dolgozók aktívabb munkáját segíti, kellemes környezetet és hangulatot biztosít számukra.

  • Green-Tropics-Artificial
    1. Meddig marad szép?

    A szükséges feltételek betartásával, a zuzmó megtartja textúráját, formáját és színét, amíg meg nem unod. Természetesen a rongálások, a nem megfelelő páratartalom, környezeti hatások tönkre teszik, ezért félévente-évente karbantartást, állapotmegóvást, esetleg javítást, pótlást lehet kérni.

    1. Lehet választani a felhasználásra kerülő anyagok közül?

    A növények kiválasztásában a cég szakemberei is segítenek, a megrendelő kívánságait, igényeit figyelembe véve.

    1. Szabadban használható?

    Alkalmazásuk csak beltéri használatra ajánlott, az UV fényt nem szereti és az időjárás viszontagságainak nem lehet kitenni. Szabadban csak a fentiek figyelembe vételével árnyékos, időjárástól védett helyen érdemes elhelyezni.

    1. Beltéri használata során milyen gondozást igényel?

    Az UV sugárzást kerülni szükséges valamint a hőforrást adó berendezés közvetlen közelébe nem rakható.

    1. Ha a környezet túl szárazzá válik tönkremegy a zuzmó?

    Nem, ha a levegő páratartalma helyreáll ismét puha és rugalmas lesz. Alakmegtartó, színmegtartó tulajdonsággal rendelkezik. A számára ideális páratartalom 40-60%, ami a mindennapi életünkben is megszokott érték, ez alatt elveszíti rugalmasságát, szárazzá válik.

    1. Faliképként is vásárolhatok?

    Igen, készítünk fali növénykertet is, a képek menü pont alatt megtalálható. 

    1. Lehetséges egyedi méretben vásárolni?

    Igen, egyedi méretben is készítünk „dzsungelfalat” helyszíni telepítéssel az országban bárhol.

    1. Minden színben kapható?

    A színskála széles, szinte az összes színben kapható, azonban az aktuális raktárkészlet beszerzéstől is függ. A szín kiválasztása teljesen egyéni, de egyedi igényeket is tudunk teljesíteni.

    1. Mi a tartósított gondozásmentes zuzmófalaink előnye?

    Természetes és örök zöld közeget teremthetsz magadnak, ügyfeleidnek, barátaidnak, kollégáidnak, vásárlóidnak. Beltérben páramentesítő tulajdonsága van a zöldfalainknak és hangszigetelő hatással is rendelkeznek, így a kisebb zajokat tompítani tudják.

    1. Kiknek ajánljuk?

    – Vendéglátó helyiségekbe, teraszokra /védett helyen /

    – Éttermekbe

    – Kávézókba

    – Üzletekbe

    – Irodákba

    – Recepciókba

    – Közösségi terekbe

    – Bevásárlóközpontokba

    – Egészségügyi intézményekbe

    – Társas- és Magánlakásokba

    – Képkeretbe foglalva ajándéknak sem utolsó névnap, születésnap,      évforduló alkalmával

    – Exkluzív kertekbe /védett helyen, mivel az UV fényre érzékeny/

    – Vadászházakba

  • ZUZMO_01

    Mi is az a Tartósított izlandi zuzmó

    Zuzmó

    A “CLADONIA Stellaris” ismertebb nevén “RÉNZUZMÓ” moha, az észak-európai erdők növényzete, a lombos zuzmók elterjedt faja, ami a sarkvidéken tömegesen terem. Begyűjtését betakarítását kézzel végzik odafigyelve a növény és környezete megóvására, majd ezután a 100% -ban természetes és környezetbarát, növényi alapú, biológiailag lebomló oldattal stabilizálják, így a tartósítási eljárásnak köszönhetően a moha és a belőlük készített dekorációs termékek hosszú-hosszú évekig megtartják puhaságukat, frissességüket eredeti megjelenésüket és természetesen színűket, bármiféle gondoskodás, karbantartás és tápanyag hozzáadása nélkül.

    A zuzmó alkalmazkodik a környezetéhez: úgy viselkedik, mint egy szivacs. A levegő páratartalmából nyeri nedvességigényét, nem igényel vizet sem, így tápanyag hozzáadása nélkül élvezhető szépségük.

     

    Amit érdemes tudni a tartósított növényekről, zuzmófalakról, virágkötészeti termékekről:

    A zuzmó nedvessége helyettesítve van egy 100%-ban természetes glicerin alapú folyadékkal, melynek köszönhetően a növény megőrzi évekig tartó puhaságát, természetességét, színét és így nem igényel vizet, tápanyagot a továbbiakban. Nincsen szükség többé öntözésre illetve napfényre.

    Tartósított növények festve vannak, mivel a glicerinkezelést követően a növény színét elveszti, megbarnul. Számtalan színben kaphatóak, a színre festés ruhafestékkel, növényfestékkel történik mely vegyszermentes és nem roncsolja a növényszerkezetet.

    Több éves dísznövénykertész, virágkötő szakmai tudásunkkal készítünk tartósított növénydekorációkat, erdő és dzsungel falakat, fali képeket, csokrokat, dekorációkat akár egyedi méretben is.

    Dekorációink többsége egyedi kivitelben készül, a kivitelt a felhasznált anyagok befolyásolják, mivel két azonos szantálfa ág illetve levél, termés nem minden esetben fordul elő.

    A Galériában található termékek egyedi azonosítóval vannak ellátva ezáltal folyamatosan bővül, változik a kínálat ezt kérem, feltétlenül vegyék figyelembe.                                                                       

    A tartósított zuzmótermékek, zöldfalak számtalan előnnyel rendelkeznek;

     

    • 100%-ban természetes alapanyag, ami önmagában kezelést, karbantartást nem igényel. Napfény, víz, tápanyag, föld nem szükséges.
    • Kártevők nem szeretik ezért rovarmentes.
    • Rendkívül jó akusztikai képességgel rendelkezik, hangszigetelő hatása van.
    • Páratlan lenyűgöző látványvilág mellett hangulatjavító hatásuk van.
    • Tartós élettartammal rendelkeznek.
    • Számtalan felhasználási lehetőségük van.
    • Képviseli a zöld természetet.
    • Számtalan formában és méretben variálható.

    Gazdag színvilágú, ami színtartó is egyben. Kirakat dekorációnak is igen mutatós, amivel egyedivé és látványossá tudja varázsolni kirakatát tartósított zöld álom kertjeinkkel. 

    Tartósított zöldfalaink, dekorációink még megtekinthetőek:

  • zuzmo-large

    Alapanyagok, amivel dolgozunk…

     

    Természetes alapanyagokat, illetve szárazkötészeti alapanyagokat; (pálmalevelek, fátyol levelek és termések mellett minőségi selyemvirág mű kövirózsa, pozsgás növény alapanyagokat) használunk.

    A tartósított növények mellett szárazkötészeti alapanyagaink széles választékával rendelkezünk a megrendelő igényének megfelelően 100%-ban természetes megjelenést biztosító erdő, dzsungel hatás létrehozásával.

     

    Szeretnél dzsungelt esetleg erdőhangulatot?

    Akkor vedd fel velünk a kapcsolatot e-mailen, telefonon esetleg a díszíteni kívánt területről készített képet, fotót küldd meg részünkre, ami alapján tudunk egy hozzávetőleges árajánlatot adni részedre!